„A mi tanulságunk: minden lehetséges, csak hinnünk kell benne – és persze tenni érte, nagyon sokat. Úgy gondolom, mindenkinek megvan a maga útja, és aki hajlandó arra, hogy rá is lépjen, azt boldogság és csodák várják… velünk pont ez történik.”
Nekem kicsit hurrá-optimistának tűnik ez a pár sor Lillától, persze, van benne igazság, a piláf nem hullik a szánkba az égből, de az emberéletek története azért mégsem azt bizonyítja, hogy aki a saját útján jár, vagy legalább idővel rálép, az feltétlenül boldog lesz és csodák veszik majd körül. Sőt.
Igen, van, akinek minden összejön – egy jó ételszállító, amelyik anyagáron dolgozik, egy magántanulói közösség, ahol boldogok a gyermekek, és a háromperces paprikás-csirke, ami még finom is. De lássuk be, a többség nem ilyen szerencsés. Vagy nem ilyen ügyes. Vagy kicsit másként látja a dolgokat. Vagy nem feltétlenül adatik meg mindenkinek a boldog sors. Mert azt azért kétlem, hogy a többség nem hinne valami jobb jövőben és nem tenne érte már a jelenben is. És mégsem boldogulnak felhőtlenül. Az élet nem mindenkinek tejbebulgur. Akkor sem, ha nagyon szeretnénk és meg is teszünk érte mindent.
Viszont eszembe jutott, irigység és irónia nélkül, hogy ha Lilláéknál ennyire szép és jó minden, akkor nyilván itt az alkalom az ismerkedésre! Hiszen a leírtak szerint az idillhez már csak egy férfi hiányzik – vagy tévedek? Nélkülünk is teljes lehet a lét elviselhetetlen gyönyörűsége? Netán éppen hogy belerondítanánk csak?
Milyen ismerkedési módszert ajánlana nekünk Lilla, ha egyáltalán?
Esti séták ugye a gyerekek mellett többnyire kizárva, és különben is, kicsi az esély. A játszóterek környékén meg kevés az apuka, az egyedül ott kószáló férfi pedig eleve gyanús. Munkahely? Hát, nem sokszor jön be a dolog. Marad az on-line? Vagy a véletlenben bízzunk? Netán a sorsban, hogy úgyis eljön, akinek el kell jönnie? Ha meg nem, hát kisnyúl és türelem? Kíváncsi vagyok Lilla véleményére, aztán majd én is megosztom tapasztalataimat…
Legutóbbi hozzászólások